Törkénység... Part 1.

Csoda

Csak állok egy domb tetején, beszívom reggeli napfényt,

Mint az előttem legelésző lovak...

Nyugodt vagyok; orrom lyukából pára csap fel, csíp a reggel,

Senki nincs itt, senki sem mozgat...

Lassan ülök le a fűbe, mintha félteném a napfényt az illanástól,

Zajom nehogy elüldözze...

Csak megsimítom a gyöngyös gyepet, távol minden kiáltástól,

Mielőtt még felöltözne...

Egy csikó nyihogása belekiált a néma pirkadatba,

Ébred a mező, s az erdő...

Távoli városok zaja itt már puszta tátogás,

Néma szerető...

Itt a dombon a forrongó világ csak rémálomnak tűnő látomás,

Ringató álom tán...

Elképzelem, hogy most nincs is más, csak a reggeli csillag,

Almaim szédelgő hintaján...

Hozzám szól a szellő, arcomra átszalad egy fűszálról a harmat,

Semmi sem számít...

A csikó felém baktat, elcsitítja az emberi látvány,

A rét lehellete ámít...

Vendég vagyok e különös varázslat gyepébe simulva,

Osonó erkölcs...

A csikó felfedezőm, ki nem háborgat, csak vizslat,

Melyen bölcs...

Nézzük egymást, békével jöttünk és majd távozunk,

Mi így is tudunk...

Szívem ritmusa nyugalmat dúdol lüktető agyamba,

Az élettel ringunk...

A nap itt békében osztozik a Holddal az égbolton,

Nem írnak új határokat...

Fecske riasztja meg a kémlelő kölyökpatást,

Visszaadja magányomat...

Bolygóm lett a kevéske fű, harmat, cirógató, negédes reggel,

Szerelmes pillanat...

A szívem túlcsordul, ráfolyik a csillámló, hűs pázsitra,

A lelkem kiszakadt...

Lebegek a táj felett, mint egy tovaszálló, éjűző álom,

Gyönyörű alkalom?

Nászunk volt egy tavaszi reggelen a tökéletességgel,

Szeretőd maradok?